HTML

lourdesi víz

2010.08.19. 09:36 Jávorfácska

 

A kilencedik jelenés (1858. február 25.) napján, amikor már 350 ember jött el, a Szűz a következőket mondta: „Igyál és mosdjál meg a forrásból és egyél a füvekből, melyek ott teremnek”. Bernadett a jelzett helyre ment, s kézzel kaparni kezdte a földet a barlang egyik száraz szögletében, ahol nemsokára víz jelent meg. Undorát legyőzve ivott a sáros vízből, megmosakodott, és evett a fűből is. Ezután a forrás vize egyre bőségesebben áradt, elhagyta a barlangot, és vize letisztult.

Az első csodás gyógyulások már a jelenések napjaiban bekövetkeztek, ennek ellenére hadjárat indult Bernadett és a forrás ellen: rendőrségi eljárások, a barlang betömése, korlátok felállítása, tiltások következtek. A forrás és a csodás gyógyulások nem győzték meg az emberek nagy részét, és a plébánost sem. A Lourdes-i Boldogasszony 18 alkalommal jelent meg Bernadettnek. Az utolsó jelenésre a barlang előtt április 7-én, Mária búcsúlátogatására pedig július 16-án került sor.   

A lourdes-i forrás vize ma is buzog, és gyógyít. A víz összetételét már sokszor megvizsgálták, és az eredmény mindig ugyanaz: normális ivóvíz. Az elmúlt 150 év alatt Lourdes-ban mégis 6-7 ezer ember gyógyult meg. Jellemző az egyházi vizsgálat szigorúságára, hogy e gyógyulások közül 67-et ismert el csodálatosnak. Lourdes-ot évente 3-4 millió zarándok és sok százezer beteg keresi fel. A betegekről, a gyógyulásokról a Lourdes-ban működő Nemzetközi Orvosi Iroda készít feljegyzéseket. A lourdes-i gyógyulások sora világos jele és igazolása Bernadett hitelének.

 

 

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a2/Bernadette_Soubirou_grottos.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: víz lourdes

A bejegyzés trackback címe:

https://hitbeke.blog.hu/api/trackback/id/tr272232436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása