A sajátos, sok érdeklődő szeme előtt zajló Mária-jelenések 1858. február 11-én kezdődtek a franciaországi Lourdes-ban. Itt a Szűzanya egy tizennégy esztendős leány életének adott új tartalmat, illetve rajta keresztül szólította fel megtérésre a hitben lankadó embereket, s segített gyógyuláshoz betegeket.
Bernadette Soubirous egyszerű molnárlány volt, hitbéli, teológiai szempontból is képzetlennek számított. Elmondása szerint a Gave folyóhoz közeli barlangban egy szeretetteljes, sugárzóan szép, fehér ruhát viselő nő jelent meg előtte, rámosolygott, majd rövidesen eltűnt. Három nap múlva ismét megjelent, de csak a rákövetkező találkozáskor szólította meg a lányt.
Február 25-én megmutatta neki a barlang lábánál lévő, addig ismeretlen forrást. Miután felfedte kilétét (bemutatkozott), arra kérte Bernadette-et, hogy keresse fel a falu egyházi elöljáróját, adja át neki üzenetét, tudniillik, a forrás mellé építsenek zarándoktemplomot. Mária beszélt a világot fenyegető csapásokról, a földet lassacskán beborító bűn (istentelenség) hatásáról is.
Március 27-én a helyi rendőrfőnök orvosi bizottság elé állíttatta Bernadette-et, szerette volna elérni, hogy elmebetegnek nyilvánítsák, s megfelelő intézetbe zárják.
Az egyházi vezetés nem a lány épelméjűségében kételkedett, sokkal inkább a jelenés személyében. Úgy gondolták, az csak az ördög lehet! Ezen feltételezésüket kezdetben megerősíteni látszott, hogy Bernadette (bűnbánó céllal) többször is megcsókolta a földet, illetve füvet evett. A kihallgatások közben a forrásnál megtörténtek az első csodálatos gyógyulások, melyek némileg igazolták a lányt és a jelenést.
1858. április 11.- július 11-ig a barlangot felkeresők között újabb látnokok támadtak.
Ezek a vizionáriusok az egyházi vezetés számára hitelesebbnek tűntek, hiszen ellentétben a molnárlánnyal, képzett katolikus hívek voltak...
Bernadette-en látszott, hogy elragadtatás alatt van, arca sápadt volt, teljes tudatával belemerült az élménybe, sokszor a külvilági ingerekre egyáltalán nem is reagált. Ugyanekkor eksztázisa teljesen normálisnak mondható, nem rángatózott, békésen, kiegyensúlyozottan viselkedett. Aki látta őt ebben az állapotban, az maga is megérezte azt a pozitív erőt, szeretetet, amelybe a lány elmélyedt, belemerült. A kis látnok 22 éves korában belépett egy közeli apácarendbe, ahol 13 éven át, 1879. április 16-án bekövetkezett haláláig szolgált.
Váczi Gábor
