1981. június 24-én két leány – a 15 éves Ivanka Ivanković és a 16 éves Mirjana Dragičević - a nyugat-hercegovinai Bijakovići faluból délutáni sétára indult a nagy hőségben. Visszafelé jövet Ivanka felpillantott a Podbrdo hegyre, s egy fényben ragyogó, fiatal nő alakjára lett figyelmes. Mirjana megjegyezte, hogy a ruhája nem ebből a korból való s, hogy gyermeket tart a karjában. Ivanka már ekkor biztos volt benne, hogy a Szűzanya áll előttük. Miközben a hölgyet figyelték, megérkezett Vicka – a 17 éves Vida Ivanković –,
és ő is tisztán látta a nőalakot, aki ezüstös szürke ruhában égszínkék szemekkel, kicsi szív alakú szájjal, fehér fátyollal állt, mely alól fekete hajtincsek bukkantak elő. Arca szabályos rózsaszín volt, a feje körül 12 csillagból álló „korona” lebegett, gyermekét pedig fátylával takarta. Lábát hosszú ruha fedte, s puha felhőn állt, mely kicsivel a föld felett lebegett. A gyerekek szerint a Szűzanya 20 évesnek tűnt, nyúlánk, arányos testalkatú, szépségét pedig nem lehetett szavakba foglalni. Hangja olyan csengő hangzású volt, hogy nehéz elmondani annak, aki nem hallotta. Szeme olyan kék árnyalatú volt, amilyet még sohasem láttak.
Az elkövetkező időszakban mindennap újra megjelent a Szűzanya. Többen látták a Križevácon a hatalmas fogadalmi keresztet a tengelye körül forogni. Egy vak idős bácsi visszanyerte a látását. Egyik este, alkonyatkor a Križevac felett az égen megjelent egy nagy felirat: MIR (béke). Ezt a faluban sokan világosan látták, és további száz ember tíz kilométer körzetben Medzsugorje környékén. A plébános is szemtanúja volt a jelenségnek.
A nyári esték egyikén a Szűzanya azt mondta a gyermekeknek, hogy jöjjenek valamivel éjfél előtt egy meghatározott helyre a Podbrdón. Teljesítették is a kívánságot, mintegy negyven családtag és barát kíséretében. Amikor odaértek, letérdeltek, és elkezdtek imádkozni. Egyszerre csak megnyílt az ég, nagy fényesség áradt az egész hegyre, a gyermekek irányába pedig egy gömb ereszkedett lefelé, ami sok ezer apró csillagra hullott szét, mielőtt a földet érintette volna. A világosságot sokan látták, még a falu másik szélén is. Ez az éjszakai jelenés negyven percig tartott.
Egy másik alkalommal a késő délutáni órákban zarándokok százai néztek szabad szemmel a napba, amely sokkal nagyobb volt a szokásosnál, teljesen fehér, és a saját tengelye körül forgott. Azután fényhullámok törtek ki belőle, amelyek egyre szélesedtek. Utána fényes fehér sugarak jelentek meg, amelyek fokozatosan hosszabbodtak. A sugarak egy része eltűnt az égen, másik részük a föld felé irányult, de mielőtt földet ért volna, megtört, és egyenesen a templom felé haladt. Ezek után már csak a nap látszott, amelyet vörös gyűrű vett körül, s amely néhány pillanat múlva arany gyűrűvé vált. Mihelyt megszűnt a vízió, a križevac-i kereszt körül vöröses köd gomolygott, amely szív alakúvá vált, s a közepén látszott a kereszt. Ez a piros szív lassan leereszkedett a keresztről a hegy tövébe, majd újra felemelkedett, és átkarolta a keresztet. Néhány másodperc múlva a szív a Szűzanya alakját vette fel, aki széttárt karokkal, kissé meghajolva állt. Az egybegyűltek mellett ezt Stanko Vasilj és Janko Bubalo, két idős ferences is látta, s erről írásos jelentést is tettek.
A különféle jelek, fényjelenségek az ezredforduló után sem szűntek meg. Akik elzarándokolnak Medzsugorjéba, ma is látható jeleket tapasztalhatnak. 2000. március 25-én a templom Lourdes-i Szűzanya szobra hullajtott könnyeket. A korábbi években a napcsoda volt igen gyakori. A napba lehetett nézni és különféle jelek (pl. kereszt) jelent meg benne. Sokszor furcsán forgott és fényeket lövellt ki magából.
