HTML

napcsoda

2010.08.24. 08:50 Jávorfácska

 

 A fatimai jelenések – számszerűen hat – 1917-ben történtek a portugáliai Fatima kisváros közelében. A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek. A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt, és a becslésektől függően 30-70 000 ember látta.

1917. május 13-án három gyermek nyájat őrzött Fátima kisváros mellett. A gyermekek neve: Lúcia de Jesus dos Santos (ekkor 10 éves, élt 2005-ig), Francisco Marto (ekkor 9 éves, élt 1919-ig), Jacinta Marto (ekkor 7 éves, élt 1920-ig). Hirtelen sugárzó fényt láttak, melyet villámnak véltek.  Elhatározták, hogy hazamennek, de rögtön egy második villám világította meg a helyet kissé távolabb, és egy kis tölgyfabokor felett – ahol ma a jelenési kápolna áll – láttak egy hölgyet, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott.  A hölgy azt mondta a három pásztorgyermeknek, hogy sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy 5 egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét jöjjenek el. A gyermekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk. A megjelenő hölgy azt mondta, ő a Rózsafüzér Királynője, és ezen a helyen állítsanak kápolnát a tiszteletére.

A jelenés végén mindenki láthatta a csodát: az eső hirtelen elállt, a felhők felszakadtak és a nap korongja láthatóvá vált. A színe olyan volt, mint a Holdé. A korong, mint egy tűzkerék, elkezdett sebesen forogni a tengelye körül és sárga, zöld, vörös, kék és lila sugarakat lövellt ki magából. A táj fantasztikus színözönbe merült. Egy pillanatra a Nap megállt, majd folytatta tüzes táncát. Még egyszer megállt, hogy aztán harmadszorra is csodálatos látványt nyújtson, még színpompásabbat és ragyogóbbat, mint eddig. Aztán a Nap mintha eltávolodna majd hirtelen közeledni kezdett. Ezután elkezdett lefelé zuhanni. Többen megijedtek, mert azt hitték, hogy itt a világ vége. Sok ezer ember félelemkiáltása hangzott fel.

Csoda, csoda! Hiszek Istenben! Ave Maria! Istenem Irgalmazz! – lehetett hallani mindenfelé. Az emberek térdre borultak a sárban, és hangos szóval bánták bűneiket. Mindez jó tíz percig tartott. A jelenséget öt, sőt még ennél is több kilométer távolságban észlelték. Sok tanú állítása szerint a napcsoda után általános meglepetést keltett, hogy a teljesen átázott ruhák tökéletesen megszáradtak.

 A csodát a hívek Szűz Máriának tulajdonították, aki 1917. július 13-án, augusztus 19-én és szeptember 13-án már megjelent a három fátimai gyereknek. A hölgy megígérte a gyerekeknek, hogy október 13-án felfedi kilétét, és csodát tesz, hogy mindenki higgyen. 1930. október 13-án a római katolikus egyház hivatalosan is elismerte a csodát.

 

http://files.blogter.hu/user_files/90136/civertan/cs10.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: fatima égi jelenségek napcsoda

A bejegyzés trackback címe:

https://hitbeke.blog.hu/api/trackback/id/tr702243017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása